1. Fejezet
150 évvel az Akharisi katasztrófa után Akharis városát újraépítették. A régi városkapu nem dőlt össze, ezért azt nem építették újjá. Meglátszanak rajta a 150 évvel ezelőtti tragédia nyomai. Ugyanolyan nagy és vaskos, mint régen. A kapu nyitva állt a kereskedők és az érdeklődők előtt. Egy barna köpenyt viselő vándor jelent meg a kapuk előtt. Hosszú, ezüstszínű haja gondosan elrendezve, hátul lófarokba kötve. Egy-egy rakoncátlan tincs kibújt a helyéről és a férfi szemébe lógtak. Azokba a félelmetes szemekbe. A retinája körül vérvörös karika jelezte, hogy a látogató nem ember. Ez a kör a Bukott Angyalok ismertetőjele. A bukottaké, akik fellázadtak Isten ellen, de vereséget szenvedtek és alázuhantak. Hatalmas erejüket büntetésképp egy erős mágiával elzárták, és a szárnyuktól megfosztották őket. Halhatatlanok, mivel Isten teremtményei, de cselekedetük miatt örök kárhozatra ítéltették őket. Mostanra nem többek, mint kihalófélben lévő, mellőzött, korcs emberek. Egy kard lógott az oldalán, gondosan becsomagolva egy világoskék selyemdarabba. Mielőtt bemehetett volna bárki is a városba, át kellett mennie egy regisztrációs blokkon, ahol ellenőrzik, hogy az éppen belépő illető nem-e rabló, bandita, vagy esetleg egy démon emberi alakban rejtőzve. A vándor odasétált a blokkhoz. Az őr észrevette a jellegzetes vörös karikát a szemében. Lenézően továbbengedte, gondolván, hogy már úgyse árthat senkinek. A városban épp a heti nagy piacot tartották. Rengeteg kereskedő hozta a portékáját. Utcák sokaságán végighúzódó vásár volt. Mindenhol ember. A csuklyás illető megállt egy pult előtt, ahol különböző fémeket és drágaköveket árultak. Volt ott vas, acél, ezüst, arany, és még rengeteg dolog. A látogató közelebb hajolt az eladóhoz.
- Elder köve érdekelne – mondta a vándor. Elder köve egy ritka drágakő, melyet a mágusok használnak, hogy megnöveljék varázserejüket. Könnyű felismerni jellegzetes vörös színéről és átlátszóságáról.
- Az utolsót a múlt heti vásárban adtam el - válaszolta a kereskedő.
- Azért köszönöm – Fordult csalódottan el az idegen. Még két hasonló pultnál érdeklődött, ahol végül is az utolsó pultnál rátalált a keresett értékre.
- Tényleg van? – meglepődötten kérdezte a palástot.
- Igen, de nem adom olcsón – felelte a kereskedő. – Főleg nem ilyen magadfajtáknak. 13.000 aranyat kérek érte, ennél olcsóbban nem adom.
- A pénz nem akadály – válaszolta a vándor. Magában viszont azt gondolta, hogy nagyon is drágán adja ez az alak a keresett drágakövet. Általában úgy 2.000 aranyat kérnek érte, pedig az sem kevés összeg. 2000 aranyból egy havi szállást lehetne foglalni bármelyik fogadóban, az egyhavi élelemmel együtt. – Megveszem.
- Rendben, de utána már nem adom vissza a pénzed, bármennyire is akarod. – Kuncogott a kereskedő.
- Rendben, felfogtam.
Átnyújtotta a vándor a pénzt, majd kézhez kapta az értékes követ. Egy halvány mosoly fénye gyúlt az arcán, miközben megállapította, hogy a kő nem hamisítvány. Zsebre vágta a frissen szerzett zsákmányt, majd továbbhaladt körülnézni a többi eladóhoz. Amint leszállt az est, elindult a legközelebbi fogadóba. Kibérelt estére egy szobát, mert éjszaka veszélyes a városokon kívül vándorolni. Ki tudja, milyen démoni szerzet támadhatja meg az embert. A bukott angyal korán lefeküdt, mert hajnalban indulni is akart tovább. Eljött a hajnal, a vándor felébredt, összeszedte magát, majd elindult. A kapunál egy fiatalabb őr megállította.
- Hé, te! - kiáltott oda neki. - Mi a neved?
- Hogy? – Fordult értetlenkedve a hang irányába a vándor. - Mi a nevem?
- Azt kérdeztem, nem? – Állt mellé az őr.
- Adrian. Adrian Barskov – felelt a vándor. Végignézte az őrt. Alig lehetett 20 éves. Magasságra egy fejjel alacsonyabb a vándornál. Úgy 160 centi lehet. Szőke haja a válláig ért. Éles arcvonásait kiemelte a felkelő nap fénye. Smaragdzöld szemei olyanok voltak, mint a drágakövek. Egy egyszerűbb páncélt viselt, amit minden őr megkapott, miután szolgálatba állt. Egy vékonyabb rétegnyi sima páncélzat és egy-egy rétegnyi ezüst a mellkasnál és a comboknál. Nem is akármilyen ezüst. Kovácsolt ezüst, más nevén, a Mithrill. A Mithrill nem egy olcsó dolog. A kovácsolt ezüst gyönyörűen ragyogott, ahogy napfény érte. A páncélzat többi része vajszínű volt a páncél utókezelése miatt.
- Akkor jól tudtam. – Kerekedett el a szeme az őrnek. – Te vagy a Shinigami, igaz?
- Úgy néz ki, hogy megelőzött a hírnevem – válaszolt meglepődötten a vándor. – de ez csak egy rám ragasztott név.
- Igen tudom, csak… - Csendesült el az őr. – Ez az első alkalom, hogy egy Bukottal beszélgethetek.
- Bocsáss meg, de indulnom kell – felelt türelmetlenül a vándor.
- Veled akarok tartani! – Lelkesült fel az őr.
- Hogy micsoda? – Csodálkozott el Adrian.
- Unom ezt az egyhangú életet. Nem történik semmi. Te meg benne vagy néhány zűrös ügyben.
- Ezt honnan veszed?
- Beszélnek ezt-azt.
- Ha hallottál már rólam, akkor tudod, hogy veszélyes is tudok lenni. – Nézett komoran Adrian. – És elég megbízhatatlan is.
- Igen, hallottam róla – Nézett félre az őr. –, de nem érdekel! Szeretnék segíteni neked, bármiben, amiben tudlak!
- Érdekes, egy napra jövök be a városba és máris őrségem lesz? – Gúnyolódott Adrian.
- Végül is, így is érthetjük. – Mosolygott az őr. – Egyébként engem Aaronnek hívnak. Aaron Black.
- Nézd, Aaron. Nincs szükségem kíséretre. Magányos farkas vagyok.
- Tudom, de én veled szeretnék tartani!
Így veszekedtek úgy 10 percen át, de végül a vándornak elege lett a vitából, ezért megengedte az ifjú Aaronnek, hogy vele tartson. Amúgy Adrian becenevét, a Shinigamit, - ami halálistent jelent - azért ragasztották rá, mert a szóbeszéd szerint, rengeteg embert ölt meg pénzért.
A páros már Akharis erdejében járt. Aaron nem értette mért erre mennek, de nem kérdezősködött.
- Na és Aaron, miért jöttél velem? – kérdezte Adrian.
- Már mondtam. Untam már a városi életet. Soha nem történt semmi – válaszolta unottan Aaron.
- Aaron, nekem te ne hazudj. – Fordult hátra Adrian.
- Ahogy az a Shinigamitól elvárható. – Mosolyodott el Aaron. – Sejtettem, hogy rájössz, hogy ennél több áll a háttérben. Hogy is mondjam? – Vakarta meg a fejét Aaron. – Nos, az a szóbeszéd járja, hogy a Bukott Angyalok nem hagytak fel a tervükkel. Még mindig meg akarják ölni az Istent.
- Hát ezt hol hallottad? – Döntötte oldalra a fejét Adrian.
- A városban. Ott rengeteg pletyka terjed. – Döntötte hátra a fejét Aaron. – De nem is ez a lényeg. Hanem, hogy szeretnék segíteni!
- Segíteni? Miben? Megölni Istent? – Mosolyodott el Adrian.
- Igen! Szeretnék a legendás harc folytatásában részt venni. Mindig is tiszteltem a Bukottakat, hogy ennyire kiállnak magukért. – Buzgóan törtek elő a szavak Aaronből.
- Ah, ezek a pletykák. – Fordult menetirányba Aaron. – A lényeg az, hogy nem tévedtél sokat.
- Szóval igazak a pletykák? – Kerekedett el a szeme Aaronnak.
- Részben – válaszolta Adrian. – Nem a Bukottak szervezkednek, csak én.
- Egyedül akarod megölni Istent? – Lépett hátra Aaron.
- Dehogy is! – csattant fel Adrian.
- Akkor? – értetlenkedett Aaron.
- Legyen annyi elég, hogy megvan a tervem. – Adrian arcán egy halvány mosoly csillant. – Jelenleg a háborútól még messze járunk.
- Értem. – Ásított Aaron. – Akkor most merre megyünk?
- Tudsz róla, hogy rengeteget beszélsz? – gúnyolódott Adrian.
- Sokan mondták már. – Gubbasztotta le a fejét Aaron. – De mit akarsz most csinálni?
- Hallottál már a Bukottak történetéről nem? – kérdezett vissza Adrian.
- De. Miért? – Aaron nem értette miért kérdezi ezt tőle a rettegett Shinigami.
- Arról is hallottál, hogy a Bukottakkal mi lett?
- Alázuhantak a mennyeknek, és megfosztották őket a szárnyaiktól.
- Igen, szárnyaszegettek lettünk – mormogta Adrian. – Viszont nem úgy, mint azt sokan gondolják.
- Hogy mi? – Aaron nem értette, mire gondol Adrian.
- Tömören elmondom. – Adrian megállt és leült egy kidőlt fatörzsre. – Miután mi, a Bukottak, alázuhantunk, Isten, büntetésképp elvette a szárnyaink. Viszont most nem valami véres szárnylevagdosásra kell itt gondolni.
- Hanem? – kérdezett csodálkozottan Aaron.
- Azok az angyalok, akik még Isten oldalán álltak, valami elképesztő erős mágiával elzárták erőinket, és vele együtt a szárnyainkat is. Érted már, mire akarok ezzel kilyukadni?
- Szóval akkor megvannak a szárnyaitok, csak az is el van zárva?
- Igen, így van. Hát nem érdekes? – Nézett fel az égre Adrian. – Sok érdekes dolog van a világban.
- Ejha! Nem is sejtettem, hogy ilyen létezhet! – csodálkozott el Aaron.
- Te még ilyeneken elcsodálkozol? – Nézett Adrian Aaronre. – Miközben démonok járkálnak idekinn, mágiát használunk és ráadásul egy Bukott Angyallal beszélsz?
- Jó, jó. Igazad van! – mormogta Aaron.
- De viszont érdemes lenne indulnunk – közölte Adrian. – Mire végzünk, lemegy a nap.
