2. fejezet
Adrian egy régi, düledező, fából készült kis kunyhóhoz vezette Aaront. A kis viskó hosszában lehetett vagy 8 lépés, keresztbe pedig 5. Aaron nem értette, és nem is akarta elhinni, hogy ide jönnek. Kíváncsi volt, de nem akart kérdezősködni. Adrian egymás után hármat kopogott a megviselt ajtón. Az ajtó nyikorogva kinyílt. Egy idős, fehérszakállas férfi nyitott ajtót. Rövid, ritka haja volt. Ez betudható lehet a korának, gondolta Aaron. Az öreg egy régi fehér, földig érő köpenyt viselt. Pont ugyan olyat, mint egykoron a varázslók. Az öregember végignézett Aaronön.
- Hát még vendéget is hoztál, Audentis? – kérdezte az öreg.
- Velem akart jönni. Nem tehettem mást. – felelte Adrian.
- Öhm... – szólt közbe Aaron. – Ki az az Audentis?
- Az az én eredeti nevem. – Fordult Aaron felé Adrian. – Tudod, álnevet használok emberi társaságban. Az Audentis az én eredeti, angyali nevem.
- Értem. És ki ez az öreg? – Aaron furcsán nézett az öregember felé.
- Bocsáss meg, hogy még nem mutatkoztam be – mondta az öreg valami elképesztően mély hangon. – Én Kenfieh vagyok, a Tizenhármak egyetlen túlélője.
- A Tizenhármak egyetlen túlélője? – kérdezett vissza furcsálkodóan Aaron.
- Igen. A Tizenhármak egy régi, titkos társaság volt. Kivétel nélkül nagy erejű papokból és mágusokból állt – magyarázta Kenfieh. – A Tizenhármak kitaszított, varázserővel bíró személyek, akik a bűnös útra léptek.
- A bűnös útra? – Csodálkozott el Aaron. – Ezt hogy érti?
- Úgy érti, hogy rajtakapták őket a fekete, illetve a vérmágia gyakorlása közben – szólt közbe Adrian. Az öreg csak bólogatott.
- Vérmágia? Az mi? – értetlenkedett Aaron.
- A vérmágia sokkalta gonoszabb, mint a fekete mágia – Fordult meg Kenfieh. –, de annál nagyobb hatalommal is bír. Ezért tiltották be.
- Értem. De mi ez a Tizenhármak? – Nyugtalankodott Aaron. – Még mindig nem értem.
- A Tizenhármak azok a személyek, akik megelégelték a megszokott normát, és Isten ellen fordultak.
- Szóval ezzel a Bukottak mellé álltatok? – Csodálkozott el Aaron.
- Ekkor még nem ez volt a feltett szándékunk, hogy a Bukottakkal karöltve harcoljunk – magyarázta Kenfieh. – A bukottakról mi csak később szereztünk tudomást. Azóta segítjük őket, ahogy tudjuk. Illetve már csak én segítem őket. Csak én maradtam.
- Mi történt? – faggatózott Aaron.
- A birodalom emberei megtámadtak minket. – Szomorodott el Kenfieh. – Hatalmas harc volt. Hosszú ideig bírtuk a rohamot, de kimerültünk. Idővel mi is hullani kezdtünk. Egyesével megöltek minket. Amint szorult a hurok, két társammal elmenekültünk, de elkapták őket.
- Ennyi most gyorstalpalónak elég is volt – vágott közbe Adrian. – Dolgunk van.
- Igaz is – helyeselt az öreg. – Elhoztad, amit kértem?
- Igen. – Adrian átnyújtotta Elder kövét.
- Az mi? – kérdezett Aaron.
- Nyugi, nemsokára megtudod. – válaszolta Adrian, majd bementek a kunyhóba. Belülről se tűnt nagyobbnak a kis fából épült viskó. Szegényes volt a berendezés, egyedül egy asztal, négy szék, meg egy szekrény került be. A legfurcsább, hogy az öreg nem egyedül volt. Egy nő ült az asztalnál. Szürkés-kékes bőre és hegyes füle előre elárulta, hogy kivel is van dolguk. Fehér, csípőig érő haja a szék háttámláján fennakadt. Szegényes páncélzatot viselt. A ruhája se takart sokat. A hasa nagy része, a karjai, és a lábai is teljesen védtelenek voltak. Káprázatosan szép teste volt. Karcsú, viszont elég alacsony lehetett. Ülve Adrian nem tudta megállapítani milyen magas is lehet, de úgy 160 centinek saccolta.
- Ő az? – kérdezte Adrian az öregtől.
- Nos Audentis, ő az, akiről beszéltem neked. – Mosolyodott el Kenfieh. – Be tud juttatni az Éjszigetre.
- Ő egy elf! – Sápadt el Aaron. – ráadásul ő egy Elfajzott! – Aaron már nyúlt a kardja után. Adrian észrevette Aaron elhamarkodott cselekedetét, és még az előtt elé állt, mielőtt kihúzhatta a kardot a hüvelyből.
- Nyugi! – Nézett Aaronre szigorúan Adrian. – Netán elfelejtetted, hogy mellém áltál? Ez a tetted felért egy felségárulással. Már te se a jó oldalt képviseled.
- Az elf egy kis érvelés után felállt a székéről, majd a neki háttal álló Adrian felé indult. Olyan halkan lépdelt, hogy a Bukott meg se hallotta a lépéseket. Adrian csak arra lett figyelmes, hogy megfogta egy női kéz a vállát.
- Ti férfiak tényleg csak verekedni tudtok. – becsmérelte Adriant. Adrian fel se fogta a szavait, egyedül csak annyira bírt gondolni, hogy milyen szép hangja van. Audentis megfordult és a nő szemébe nézett. – Tényleg igaz! Te egy Bukott vagy. – Lépett hátra a nő apró meglepődöttségében. – Már hallottam rólad. De ki ez a vakarcs? – Nézett Aaron irányába.
- Ki a vakarcs, mi? – Helyezkedett Aaron támadóhelyzetbe. – Mond a szemembe, ha mered.
- Értelme sincs. – fordított hátat Aaronnek, majd megindult az asztal felé. – Ha akarnálak, simán megölhetnélek. – Aaron ideges lett. Nem bírta, ha becsmérlik. Kardot rántott és megindult a nő irányába. A kiszemelt ellenfél felé legyintett a kardal. A nő hírtelen megfordult, kikerülte a kardot, majd az ő kisebb tőrjét Aaron torkának nyomta. Mindezt hihetetlen sebességgel.
- Mondtam, hogy nem vagy elég nekem – mondta a nő, majd elemelte Aaron nyakától a mágikus tőrt. Aaron meg se tudott szólalni. Nem hitte el, hogy egy Elfajzott legyőzte. Egy Elfajzott, aki félig elf és félig ember. A tehetősebb emberek szerettek eljátszadozni a szegényebb, könnyűvérű elfekkel. Ezekből a játszadozásokból születtek az Elfajzottak. Őket se az elfek, se az emberek nem fogadták be. Amint gyors ütemben elszaporodtak, kitiltották őket a közösségekből, és száműzték őket az Éjszigetre.
- Szép bemutató volt. – Tapsolt Adrian.
- Ez még semmi. De ha ez a vakarék még egy ilyet csinál, elvágom a torkát. – Nézett megvetéssel Aaron felé. – Amúgy Ayssumnak hívnak. Nem tudok sokat a közelharcban. Vérmágus vagyok – mondta a nő, miközben elfoglalta ülőhelyét.
- Vérmágus, mi? – Mosolyodott el Adrian. – Érdekesen alakul ez a kis csoport.
- Nem térhetnénk inkább arra, amiért itt vagyunk? – kérdezte Kenfieh, aki eddig ámulattal nézte a történéseket.
- Dehogynem – válaszolta Adrian.
- Nos, akkor Audentis, felkészültél arra, hogy visszakapd az erődet? – kérdezte az öreg egy apró mosollyal, miközben elővette Elder kövét.
